A stewardessek munkája egy részről igencsak monoton, hiszen minden egyes repülőúton szinte ugyanazokat a mozdulatokat kell végrehajtaniuk: biztonsági előírások ismertetése, fedélzet végigjárása, étel-ital körbehordása, stb.
Másrészről pedig nagyon változatos, hiszen rengeteget utaznak, sokszor egészen távoli desztinációkra is eljutnak, és néha van elég idejük arra, hogy ők maguk is körbenézzenek egy-egy egzotikusabb helyszínen.
Ám a végtelenségig gyakorolt mozdulatokat már szinte csukott szemmel is el tudják végezni, így nem árt néha feldobni a munkát: valami teljesen váratlant mutatott be például a kisfilmben látható légiutas-kísérő, aki ez alkalommal nem a kezével csukta le a felső csomagtárolókat.
Úgy döntött, hogy ezt a mozdulatsort most a lábaival fogja végrehajtani, ráadásul egyszerre nem is egy, hanem mindjárt négy csomagtárolót zár be. A videóból kiderül, hogy sikerült neki:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!