Szerző: admin | okt 15, 2021 | Vicces
Gyurcsány Ferenc elhatározta, hogy egy kicsit megvicceli kollégáit, akik jelenleg az ellenzéki előválasztás miatt rengeteget dolgoznak, és már igencsak elfáradtak. A Demokratikus Koalíció elnöke azt találta ki, úgy tesz, mint hogyha egy előre felvett robothang lenne,...
Szerző: admin | okt 14, 2021 | Tanulságos
A vizuális fejtörők között nagyon kedvelitek az olyan feladványokat, amikor egy képbe rejtett számot kell megtalálni. Most is ez a feladat, és bizony nem is túl könnyű: Sokan csak a pirosas, bordós hátteret látják, és a számot nem szúrják ki, akárhogy meresztik a...
Szerző: admin | okt 14, 2021 | Tanulságos
Az itt bemutatott fotó látszólag nem túl érdekes, minden teljesen kopár és kihalt rajta, de ne hagyd, hogy becsapjon a szemed, a képen ugyanis egy leopárd is elrejtőzött. Sőt, ha egészen pontosak akarunk lenni, a nagymacska igazából nem is bújt el, ott pihen, csak...
Szerző: admin | okt 10, 2021 | Vicces
Szabó András Csutit legtöbben a közösségi médiából ismerik, ami nem is csoda, hiszen több százezer követője van az Instagramon. Ismerős lehet persze még jó néhány tévéműsorból is, illetve sokan csak Kulcsár Edina műsorvezető, egykori szépségkirálynő férjeként utalnak...
Szerző: admin | okt 10, 2021 | Tanulságos
Tegnap indult el az RTL Klubon az egyik legnépszerűbb tehetségkutató, az X-Faktor jubileumi, 10. évada, és már az első adás is meglehetősen erősre sikeredett, pedig még csak a válogatóknál tartunk. Természetesen sugárzóan tehetséges előadókból sem volt hiány, de a...
Szerző: admin | okt 6, 2021 | Tanulságos
A Séfek Séfe keddi adásában a versenyzőknek különböző street food fogásokat, azaz utcán is ehető ételeket kellett az asztalra varázsolniuk, mint amilyen például a hot dog vagy a gyros. Igen ám, csakhogy ezeket a fogásokat meglehetősen furcsa alapanyagokból kellett...
Szerző: admin | okt 5, 2021 | Tanulságos
Azt sokan tudják Berki Krisztiánról, hogy egykor labdarúgó, ráadásul kapus volt, többek között a Ferencvárosban is megfordult. 2004–2005 között, 1 évig volt az FTC szerződtetett labdarúgója, igaz, tétmérkőzésen nem lépett pályára. Azt már kevesebben tudják róla, hogy...
Szerző: admin | okt 2, 2021 | Vicces
Tudjuk, hogy rengetegen szeretitek a szemet, illetve a vizuális intelligenciát próbára tévő fejtörőket. Előre szólunk, hogy ez a mostani a nehezebbek közül való. Csupán egy kakukktojás van, ezt kellene felfedezned: Azért mondjuk, hogy ez most egy embert próbáló...
Szerző: admin | okt 2, 2021 | Tanulságos
A mostani rajz minden valószínűség szerint nyalókákat ábrázol, ám az is igaz, hogy lehetnének akár vidám sétapálcák is. Nem is az a lényeg, hogy pontosan mire lehet őket használni, hanem, hogy hol van az az egy darab, ami valamiben eltér a többitől: Elég pici és...
Szerző: admin | szept 28, 2021 | Vicces
Alpha Blondy nemzetközileg ismert elefántcsontparti reggae énekes. Dalaiban saját dioula nyelvén, franciául, angolul és néha arabul és héberül énekel. A dalszövegeinek gyakran politikai tartalmuk van, humorral fűszerezve. Az ő egyik nagy, 1987-ben készült slágerét...