Az autó sofőrje szerint körülbelül 175 ezer dollár, vagyis több mint 50 millió forint tűnt el. Az eset az Egyesült Államokban, Atlanta egyik külvárosában történt: a pénzszállító autó hátsó ajtaja menet közben kinyílt, a pénz egy része az útra hullott, másik részét pedig felkapta a szél.

Több autó sofőrje rögtön megállt, és rohamtempóban kezdte felkapkodni a pénzt. Mások ehelyett úgy döntöttek, levideózzák az esetet – az ő felvételeiket várja a helyi rendőrség. A rendőrök nem kapcsoltak időben, mire a helyszínre értek, a 175 ezer dollárból mindössze kétszázat találtak meg.

Most mindenkit arra kérnek: aki magához vett az útra eső pénzből, vigye azt vissza. “Emberek vagyunk, teljesen megértjük, hogy nem mindennapi, ami történt. Vezetünk az úton, és egyszer csak pénz esik az égből.” – írta közleményében a helyi rendőrkapitányság.

Aki nem viszi vissza a pénzt, büntetésre számíthat. Ennek ellenére eddig mindössze 2600 dollárt vitt vissza két ember, akik megijedtek a kilátásba helyezett bírságtól. Ezzel egyidőben a környéket ellepték olyanok, akik bíznak abban, hogy néhány bankjegyet még megtalálnak.

Itt egy videót is láthatsz a pénzesőről:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: bidista)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Nem volt nála elakadásjelző háromszög: mikor a rendőrök meglátták, mit tett, kitört belőlük a nevetés