A kiváló zenész és humorista, Polgár Peti így ír magáról saját weboldalán: 3 és fél év után képernyőre váltottam.

A TV2 Frizbi műsorában szintén a celebek voltak a céltáblámon. 2014-től újra rádió, a legendás Rádiókabaré műsorának állandó szereplője lettem.

Színpadi pályafutásom 2006-ban kezdődött, Ihos József (Kató néni) adott lehetőséget, hogy mellette bemutatkozhassak zenés humoristaként.

Évekig jártuk együtt az országot és a környékbeli országokat, nagy sikerrel. Második nagylemezem Hun a Peti címmel jelent meg 2018-ban, ami 2019-ben Fonogram díjat kapott.

Az utóbbi években digitális kislemezeket, illetve videoklipeket adtam csak ki, ezért már nagyon itt volt az ideje, hogy CD-n is megkaphassák a rajongók ezeket a dalokat.

Így 2021-ben megjelent a harmadik nagylemezem Bulizzatok, magyarok! címmel, amire 13 népszerű sláger került fel”.

Peti feldolgozta Korda György Reptér című számát is, szenzációs lett az új változat! Ha látni szeretnéd, ide kattintva megnézheted.

Az Úristen című sláger paródiáját Bunyós Pityuval közösen készítette el, és rengetegen szeretik ezt a változatot.

Itt is van a felvétel:

Oszd meg, hogy mások is lássák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ez a trükk a te életkorodat is felfedi, próbáld csak ki