Történetünk főhőse, Betti elhatározta, hogy kideríti vajon mit tenne a barátja, ha Betti elhagyná őt? Ezért aztán levelet írt barátjának.

Leírta benne, hogy vége a kapcsolatuknak, elege van, és már nem látja értelmét annak, hogy tovább folytassák.

A levelet a srác asztalán hagyta, majd az ágy alá bújt, hogy első kézből hallhassa a férfi reakcióját.

Amikor a férfi hazaért, természetesen megtalálta a levelet. A reakció azonban nem egészen az volt, amire Betti számított.

A férfi ugyanis megkönnyebbülten füttyentett egyet és a telefonjáért nyúlt. A nő el sem akarta hinni, amit hall.

„Szia bébi, átjövök. A tehén végre rájött arra, hogy megcsalom. Végre elment. Micsoda hiba volt ez a kapcsolat.

Hú de örülök, hogy végre megszabadultam tőle. Bárcsak korábban megismertelek volna! Mindjárt ott vagyok!”

Betti  szinte sokkos állapotban feküdt az ágy alatt. Hogy történhetett ez? -gondolta. Aztán hallotta, amint a férfi összepakol pár dolgot.

Amikor párja elment, zokogva mászott elő az ágy alól. Ahogy szétnézett a szobában, észrevett egy második levelet a sajátja mellett. A férfi írta neki. Felkapta és olvasni kezdte a szöveget.

„Te butus, ha legközelebb meg akarsz viccelni, akkor győződj meg róla, hogy a lábad nem lóg ki az ágy alól. A boltba mentem, nemsorára jövök szerelmem.”

Betti és a párja azóta is együtt vannak és Bettinek eszébe sem jut féltékenykedni.

Szerinted is tanulságos? Akkor ne felejtsd el megosztani!  

Olvasd el ezt a cikket is –>  Az emberek kevesebb mint 5%-a tudja csak, miért látta meg a férfi a koromfekete macskát: te rájössz a titok nyitjára?