Komoly kis adok-kapok alakult ki Lakatos Márk és Tóth Gabi között, és ki tudja, hol van még a vége.

A csörtét a stylist kezdte, beszólogatott az énekesnőnek, ám Tóth Gabi csattanós választ adott neki: ide kattintva kiderül, mit.

Miután tudomást szerzett Gabi durva válaszáról, Márknak több se kellett, TikTok videóban szólt be újra az énekesnőnek:

„Figyelj, én 16 éves korod óta ismerlek, már akkor is összevissza beszélő, hebrencs vidéki fruska voltál, aki egyébként nagyon szerethető volt és nagyon jól énekelt” – kezdte, majd így folytatta:

„Én legalább nem játszom meg magam, én el tudom dönteni magamról, hogy Dr. Jakyll vagyok-e vagy Hyde, nem úgy, mint te, a te esetedben ez nem annyira egyértelmű.

Az egyik héten Spéter Erzsébetnek öltözöl, imádkozó matyóbabának és veted a keresztet, amikor valaki egy durvább szettet vesz fel és metáldalokat énekel.

Majd a következő héten egy miniruhát – ami tökmindegy, hogy óarany, fekete vagy királykék – combcsizmával.

Az is lehet, hogy igazából neked tényleg a csatornán dolgozó producerek használják ki az összes botrányodat azért, hogy a műsorra nagyobb figyelmet generáljanak.

Akkor meg, szegényke, úgy jártál, mint Varga Irén, akit szintén kihasználnak, pedig állítólag te sokkal okosabb vagy, nem?” – hallható Márk videójában.

Neked mi a véleményed? Kinek adsz igazat? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon! 

@lakatosmarkstyle Szerintetek én exhibicionista vagyok? 🤣🤣🤣 #tothgabi #stilo #nekedbeszeretnémlátni #csillagszoro #fyp #fy #foryouba #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Lakatos Márk

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Körmeivel szeretett volna eldicsekedni, ám ez a kép egy teljesen más dolog miatt lett híres