A Dire Straits egy brit rockegyüttes volt, amelyet Mark Knopfler énekes-gitáros alapított 1977-ben.

Az első formáció további tagjai voltak: David Knopfler (gitár), John Illsey (basszusgitár) és Pick Withers (dob).

Bár az együttes a punk rock fénykorában alakult, mégis a klasszikus rockzene keretein belül működtek.

Olyan lecsupaszított hangzással, amely a modern, az arena rock túlprodukáltságába beleunt hallgatóközönségnek szólt.

David és Mark a korai időszakukban a kocsmatulajdonosokat megkérték, vegyék le az együttes hangerejét, hogy a közönség tudjon egymással beszélgetni, miközben az együttes játszik.

Ez a fajta félrehúzódó magatartás szokatlan volt a rockzenében, ennek ellenére hamar sikeressé váltak világszerte. Több mint 120 millió lemezt adtak el.

Több nagy slágerük is volt, ám alighanem a legismertebb ezek közül a Walk Of Life című dal.

A nóta nemcsak zenei, hanem televíziós karriert is befutott, ugyanis szinte az összes bakiparádénak ez volt az aláfestő zenéje.

Nem véletlen, hogy a videóklipben is vicces jeleneteket vágtak össze:

A dal egyébként élőben, koncerteken is nagyon jól szól:

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

(Adatok forrása: Wikipedia)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kapitális hiba van a képen, ennek ellenére 10-ből 9-en nem látják meg rögtön