A Csepereg az eső című dal több éve szinte minden házibuli kedvence, és Rostás Szabika előadásában hallgatják a legtöbben. A dalt folyamatosan újra és újra felkapják, és egyre csak szedi a rajongókat az évek alatt.

Néhány héttel ezelőtt a tévénézők százezrei is láthatták, hogy a Sztárban sztár című műsorban, Miss Mood Rostás Szabika bőrébe bújva szuperül előadta ezt a pörgős nótát.

Néhány nappal ezelőtt pedig a paródiagyártás egyik legnagyobb királya, Polgár Peti gondolta úgy, hogy a dal alapján épp itt az ideje, hogy megírja a saját változatát. A szöveg és a képi világ is teljesen aktualizált, hiszen a maszk kiemelt szerepet kap benne.

Illetve reagál a zenészek mostani, világjárvány sújtotta sanyarú helyzetére is. Neked hogy tetszik?

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A fergeteges Müller Cecília jelmez után itt vannak a Győrfi Pál jelmezes farsangolók: neked melyik tetszik legjobban a 4 közül?