Pintér Tibor volt a sztárvendége a Szerencsekerék egyik legutóbbi adásának, és már a bevonulása, illetve az azt kísérő szövege is meglehetősen páratlanra sikeredett.
Ugyanis amint meglátta másik két, szintén hatalmas arcszőrzettel rendelkező játékostársát, a Nemzeti Lovas Színház vezetője így szólt
„Tetszik nekem ez a felhozatal. Mellettem van egy Thor, jobbra meg egy Aquaman, akkor én meg a magyar Bradley Cooperként köszöntöm a nézőket” – sziporkázott már rögtön a műsor legelején Pintér Tenya.
Nos, mi egymás mellé tettük a magyar és az amerikai színész fotóját, és mindenki saját maga eldöntheti, mekkora hasonlóságot vél felfedezni a két sztár között:
(A Bradley Cooper kép forrása: Getty Images)
Ha van kedved, írd meg nekünk kommentben a Facebookon, hogy szerinted van-e hasonlóság kettejük között, és ha igen, mekkora. Itt pedig meg is nézheted videón Pintér Tenya bevonulását, és meghallgathatod a azt kísérő felvezető szövegét:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: TV2)