Bár a világjárvány miatt az idei farsang jóval visszafogottabb a korábbiaknál, néhol azért rendeznek jelmezversenyeket, például egyes iskolákban is.

Az alábbi remek ötlet pedig, ami egyáltalán nem bántó szándékból született, teljesen megérdemelten aratott elsöprő sikert az egyik jelmezbálon.

A kisfiú édesanyja a Szeretlek Magyarország hírportálnak elmondta, hogyan is jött az igazán nem mindennapi ötlet:

A hölgy elmesélte, hogy hétfő óta ötleteltek azon, hogy gyermeke mi legyen a pénteki jelmezbálon. A fiú minden javaslatra nemet mondott, így aztán az anyukája viccből azt mondta neki, hogy “akkor legyél Müller Cecília”. Fia szeme erre aztán azonnal felcsillant, rá is vágta, hogy “jó”, édesanyja legnagyobb meglepetésére.

A jelmeznél minden fontos jellemző és kellék a helyén van: megfelelő a paróka, remek a nyaklánc, szuper az elegáns blúz, kiváló a szemüveg és természetesen nagyon jól tették, hogy nem hagyták ki az elmaradhatatlan pulpitust sem:

Nem meglepő, hogy a fantasztikus jelmez és remek ötlet így együtt óriási sikert aratott, mind az osztályfőnök, mind pedig az osztálytársak körében, a kisfiú így el is nyerte az első díjat.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  A fergeteges Müller Cecília jelmez után itt vannak a Győrfi Pál jelmezes farsangolók: neked melyik tetszik legjobban a 4 közül?