Krausz Gábor nem akármilyen próbatétel elé állította két séftársát, Vomberg Frigyest és Wolf Andrást. A Séfek Séfe című műsor zsűritagjai korábban egymással vetélkedtek játékos feladatok segítségével, ebből pedig Krausz Gábor került ki győztesen.

Jutalma az volt, hogy bármit kérhetett a másik két séftől. Krausz Gábor élt is a lehetőséggel, ráadásul nem is akármilyen módon. Egy sokak számára meglehetősen gusztustalan ételt kellett megkóstolnia Frigyesnek és Andrásnak, amitől még maguk a séfek is undorodtak.

Már a szaga is gyomorforgató volt a konzervben lévő svéd erjesztett halnak, hát még az íze. András és Frigyes becsületére legyen mondva, hogy kiállták a próbát, ám a szag és az íz annyira megviselte a séfeket, hogy végül mindhárman öklendezve rohantak ki a stúdióból.

Akinek erős a gyomra és nem riad vissza a különös konzerv látványától és tartalmától, az itt megnézheti a kóstolásról készült videót:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kapitális hiba van a képen, ennek ellenére 10-ből 9-en nem látják meg rögtön