A Szerencsekerék a TV2 egyik legnézettebb esti műsora, szinte minden adásra jut egy-egy emlékezetes pillanat.

Ez köszönhető egyrészt a sztárvendégnek, aki mindig az egyik játékos szerepét is betölti a 3 aznapi versenyző közül.

Másrészt pedig a műsorvezető, Kasza Tibi felelős a jó hangulatért, aki sokszor ugratja a sztárokat és a civil játékosokat is.

Tibinek szemmel láthatóan nagyon testhezálló a játékmester szerepe, szinte lubickol ebben a feladatban.

Az egyik legutóbbi műsorban azonban jókorát bakizott, és hibájára persze csak azután jött rá, hogy az már megtörtént.

Felkonferált egy villámjátékot, aminek az a lényege, hogy mindig több és több betű villan fel a feladványból.

Aki pedig leghamarabb bemondja a jó megfejtést a játékosok közül, az nyer 50 000 Ft-ot és elkezdheti a következő kört.

A sztárvendég, Wolf András séf meg is nyomta a gombot a villámjáték egy pontján, azonban mégsem tudta a jó megfejtést.

Kasza Tibi úgy gondolta, hogy Wolf András rossz szóra gondolt, így bemondta, hogy szerinte mi volt a hibás megfejtés András fejében.

Francia csók – mondta fennhangon Tibi, majd arcára fagyos döbbenet ült, ugyanis véletlenül a helyes megoldást mondta ki.

A baki miatt aztán nem várt dolog történt, hogy mi, az kiderül a videóból:

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Rávágott egy ásóval a festékszóró dobozára: videón a brutális eredmény