A kiváló zenész és humorista, Polgár Peti így ír magáról saját weboldalán: 3 és fél év után képernyőre váltottam.

A TV2 Frizbi műsorában szintén a celebek voltak a céltáblámon. 2014-től újra rádió, a legendás Rádiókabaré műsorának állandó szereplője lettem.

Színpadi pályafutásom 2006-ban kezdődött, Ihos József (Kató néni) adott lehetőséget, hogy mellette bemutatkozhassak zenés humoristaként.

Évekig jártuk együtt az országot és a környékbeli országokat, nagy sikerrel. Második nagylemezem Hun a Peti címmel jelent meg 2018-ban, ami 2019-ben Fonogram díjat kapott.

Az utóbbi években digitális kislemezeket, illetve videoklipeket adtam csak ki, ezért már nagyon itt volt az ideje, hogy CD-n is megkaphassák a rajongók ezeket a dalokat.

Így 2021-ben megjelent a harmadik nagylemezem Bulizzatok, magyarok! címmel, amire 13 népszerű sláger került fel” –

Legújabb szuper paródiáját Bunyós Pityuval közösen készítette el, és az idei év legnagyobb slágerét, az Úristen című számot figurázta ki.

A dalt már több mint tízmillióan látták a Youtube-on, ez a paródia is biztos el fog érni milliós nézettséget. Neked hogy tetszik?

Itt is vana  felvétel:

Oszd meg, hogy mások is lássák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A legtöbb ember nem veszi észre a tekergőző kígyót, hiába mereszti a szemét: te kiszúrod, hogy merre van?