Andreas Maintz egy igazán jófej és bátor férfi, aki nem félt kiállni a zsűri elé és produkciójával több dolgot is megmutatni az ítészeknek, az ott lévő közönségnek és persze a világnak.

Egyrészt azt, hogy humorral minden előadás kétszer annyira eladható és szórakoztató, másrészt pedig azt, hogy az, ha valakinek nincs álomteste, és van rajta egy kis fölösleg, még nem jelenti azt, hogy ne táncolhatna önfeledten és boldogan.

És produkciója révén nem ő válik nevetségessé, épp ellenkezőleg: humorával és remek mozdulataival épp ő nevettet meg mindenkit, róla pedig azt gondoljuk, milyen tehetséges, ügyes és humoros. ember.

Neked mi a véleményed az alábbi produkcióról? Szerinted is szuper?

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Az emberek 5%-a tudja csak, hol van a harmadik arc a képen: te látod?