Gáspár Győző, azaz Győzike Salgótarjánban született 1974 januárjában. Egy Nógrád megyei kisközségben, a Szécsényi járásban elhelyezkedő Nógrádmegyerben nőtt fel.
Győzike 14 éves korában kezdte el kitanulni eredeti szakmáját, ami nem más, mint hentes. Három éven át tartottak a tanulóévek. Így nyilatkozott erről a Tények Plusznak:
1988-ban kezdtem el kitanulni a szakmát, és csak azért lettem hentes, mert a nagyapám ezt akarta. Én nem akartam hentes lenni, kizárólag Michael Jackson akartam lenni.
Győzike a riportban elmondta, hogy végül nagyon megszerette ezt a szakmát, és jól érezte magát az itt eltöltött három esztendő alatt.
Akkor még igazán boldog volt, és nagy reményekkel vágott neki a hentes szakmának. Ám nem dolgozott benne sokat, hiszen másképp alakult az élete.
Még most is vannak néhányan az üzletben a régi csapatból, és ha úgy alakulna, hogy ezen múlna a megélhetése, bármikor szívesen visszajönne ide.
Azt azért megnéznénk, ahogy Győzike a hentespult mögül, széles mosollyal az arcán szeleteli a húsokat, és értő mozdulatokkal szolgálja ki a vevőket.
Itt te is láthatod, hol tanult egykor hentesnek Gáspár Győző. és hogyan emlékszik vissza ezekre az állítása szerint boldog évekre.
Érdemes belenézni a felvételbe:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!