A netes vásárlás manapság már teljesen mindennaposnak számít. Egyrészt nagyon kényelmes, hiszen nem kell órák hosszat járni a különböző áruházakat, másrészt bőven van benne kockázat is, hiszen olykor előfordul, hogy egyáltalán nem azt kapjuk, mint amire számítunk.

Így járt ez a hölgy, Natalie Tyson is, aki egy igazán szemet gyönyörködtető ruhát vásárolt nem is kevés pénzért. A képen legalább is igencsak jól nézett ki.

Annál nagyobb volt aztán a csalódás, mikor a nő kézhez kapta a megrendelését: a kiküldött ruha még nyomokban sem hasonlított arra a darabra, ami a képeken szerepelt.

Maximum a színe volt valamelyest hasonló, minden másban még csak meg sem tudta közelíteni a valós darab a netes fotót. Natalie érthető módon most rettenetesen csalódott, ezért is tette föl a ruháról készített képeket a közösségi oldalára, hogy óva intse az embereket: mindenki legyen nagyon óvatos a netes vásárlásnál.

A hölgy reméli, hogy visszakapja a pénzét, mert ahogy írja, ebben a ruhában maximum műtősnőként tudja elképzelni magát.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képek forrása: TikTok)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Sosem találkozott vele, fényképet sem látott róla, mégis egyből felismeri azt, akit keresett a pályaudvaron: hogy lehet ez?