Minden egyes szülőből szimpátiát és tapasztalatból fakadó, megértő mosolyt vált ki, amikor egy másik szülőt hiszti rohamos gyermekével látja nyilvános helyen.
Mindeközben olyan érzése támad az embernek, hogy a környezet ítélkező pillantásokat szór rá és megjegyzéseket mormol a háta mögött.
Amikor a gyerek végre lenyugszik, akkor már semmi másra nem vágyik a szerencsétlen szülő, minthogy hazaérve kifújhassa magát.
Amikor példának okáért egy egész bolt fül-és szemtanúja az esetnek, amint te éppen a dühöngő gyerekeddel próbálsz egyezkedni, tudod jól, hogy nem mindenki fogja megérteni a helyzetedet.
Ám elég egyetlen ember, aki segítő kezet nyújt és szól pár kedves szót. Ettől az egészet teljesen más fénybe tud kerülni.
Liliana egy tökéletes példája a segítő kezet nyújtó idegeneknek. A fiatal hölgy az USA béli Target nevű üzletben dolgozik, mint eladó.
Brianna Lelos, éppen a 2 éves lányával vásárolt, ám a gyermek nem volt különösebben boldog a programtól és úgy döntött, hogy hiszti rohamba kezd az üzlet közepén.
A kicsi lány a padlóra vetette magát és ordítani kezdett, amire az anyukája frusztrációval tudott csak reagálni.
Ahelyett, hogy csak állt és nézte volna a történteket, Liliana úgy döntött, hogy megkönnyíti az anyuka helyzetét.
Odament, leült a kislány mellé a földre és várt, amíg az megnyugodott, majd visszatért az anyukájához.
Brianna annyira meg volt hatódva, hogy megosztotta a tapasztalatát a Twitteren, ahol megköszönte Liliana-nak és a Targetnek is hálát adott, amiért ilyen kedves, törődő embereket foglalkoztat.
Egy pici gyerek hiszti rohamával sokszor nem lehet mit kezdeni, ezért legközelebb, ha te is ilyennel találkozol, az ítélkezés helyett próbálj meg segítő kezet nyújtani.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: tudasfaja.com)