37 év házasság, megannyi romantikus pillanat, és együtt megöregedés. Ezeket dobta el magától az amerikai üzletember, hogy a csinos kis titkárnőjével lehessen. Sőt még a házat is nekik ítélte a bíróság, mert jobb ügyvédeket szerzett, mint az asszony.

Ráadásul a férj csak 3 napot adott volt feleségének, hogy költözzön el. Catherine, az exfeleség itt elégelte meg azt a bánásmódot, amit férjétől kapott, így úgy döntött bosszút áll. Két nap alatt mindenét összepakolta, és a harmadikra csak annyi kérése volt, hadd búcsúztassa egyedül egy utolsó vacsorával szeretett otthonát.

Kívánsága teljesült. Lágy zenét tett fel, és búcsúzóul garnélarákot, kaviárt és pezsgőt bontott. Amikor végzett, a félig megevett garnélákat kaviárba mártotta és végigjárta az összes szobát.

Beledugta az ételmaradékokat a függönykarnisok üreges belsejébe! Majd mint aki jól végezte dolgát, eltakarította a konyhapultot, és távozott.

Amikor az exférj másnap beköltözött az új nővel, még minden tökéletes volt. Aztán lassan elkezdték érezni a bűzt. Hiába próbáltak meg mindent, felmostak, porszívóztak, szellőztettek, kitisztították a bútorhuzatokat, minden szobában légfrissítő volt, de a szag csak nem akart múlni.

Rovarirtók fújták át az egész lakást mérges gázzal, hátha beköltözött valami. Még a drága gyapjú szőnyeget is cserélniük kellett, de semmi nem használt. Az ismerősök már nem jártak át a hatalmas házba. A szobalány felmondott.

Végül már a pár sem bírta tovább, és úgy döntöttek, elköltöznek. Bár féláron kínálták a büdös házat, mégsem találtak rá vevőt.

Híre ment a dolognak, és még az ingatlanügynök sem érdeklődtek a hatalmas és drága ingatlan iránt. Végül óriási hitelt kellett felvenniük, hogy új házat vehessenek.

Egy pár hónap elteltével az exfeleség felhívta a férfi. Csak egy „baráti” hívás volt arról, hogy mennek a dolgaik. A férfi elpanaszolta a rothadó ház történetét, amit a nő udvariasan végighallgatott.

Olvasd el ezt a cikket is –>  A válasz eldönti, mennyire éles a szemed: hány M betűt számolsz össze a képen?

Annyit mondott: neki szörnyen hiányzik az egykori otthona, és hajlandó lenne csökkenteni a tartásdíjat, ha visszakaphatná a házat. A férfi szemében felcsillant a remény.

A házat a valós értékének tizedéért átengedte a nőnek, feltéve, ha még aznap elintézik a papírmunkát.Egy hét múlva a férj és új barátnője mosolyogva nézték, ahogy a költöztetők minden ingóságukat bepakolják a hatalmas kocsiba. A rothadó garnélával töltött függönykarnissal együtt!

Tanulságos, igaz? Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(A kiemelt kép illusztráció, forrása: Getty Images)